Demonstrátori kinevezések

Utolsó módosítás dátuma : 2016. november 03.

Október 6-án a Líceum Kápolnájában ünnepélyes keretek között 3 fő, földrajz BSc szakos hallgatónk is átvehette a demonstrátori kinevezését

Október 6-án a Líceum Kápolnájában ünnepélyes kerete között 3 fő, földrajz BSc szakos hallgatónk is átvehette a demonstrátori kinevezését Dr. Ollé János, a tudományos, kutatási, és nemzetközi ügyekért felelős megbízott rektorhelyettestől. 

Az oktatási asszisztens demonstrátorok tényleges oktatási tevékenységet is végeznek, taníthatnak az oktatókkal együttműködésben, valamint kurzusokat is tervezhetnek, a demonstrációs helyzetekben segítséget nyújthatnak. A kutatási asszisztensek kutatási tevékenységet végeznek akár önállóan, akár oktató kollégák vezetésével és együttműködésével. Fontos, hogy aktív kutatócsoportok munkájába is lehetőségük van szervesen bekapcsolódni.

"A pályázatot elnyerők öt vagy tizenegy hónapra kaptak kinevezést, több alkalommal is lesz lehetőség, különböző konferenciákon és rendezvényeken, hogy számot adjanak tudásukról."

 

A Földrajz és Környezettudományi Intézet Hallgatói közül a kinevezettek:

 

1. Csontos Dóra, Földrajz BSc III. évfolyam, kutatási asszisztens, 2016/2017. tanév őszi félévre

2. Németh Mercédesz, Földrajz BSc III. évfolyam, kutatási asszisztens, 2016/2017. tanév őszi félévre

3. Magyar Balázs, Földrajz BSc III. évfolyam, kutatási asszisztens, 2016/2017. tanév őszi félévre

 

 

Gratulálunk a kinevezésekhez és sok sikert kívánunk a Fiatalok munkájához!

 

A fotók és a híranyag forrása: http://uni-eszterhazy.hu/hu/egyetem/egyetem/hirek-1048/c/demonstratori-kinevezesek

 

 

A hírt küldte: Misik Tamás

 


< Vissza