DIÁKKONFERENCIA FELHÍVÁS

Utolsó módosítás dátuma : 2015. április 30.

XXI. Nemzetközi Környezetvédelmi és vidékfejlesztési diákkonferencia, Szolnok, 2015. május 29.

A Szolnoki Főiskola 2015. május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT
A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi és Ph.D hallgatók jelentkezését a környezet- és természetvédelem, valamint a vidékfejlesztés bármely területét érintő előadásokkal és/vagy poszterek bemutatásával.
A konferencia célja: a felsőoktatási intézmények főiskolai, egyetemi és Ph.D képzésben résztvevő hallgatói a tehetséggondozás keretében már a képzés ideje alatt lehetőséget kapjanak a szakmai bemutatkozásra, széles körű gondolatcserére, a hazai és nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítésére.
A konferenciát a Szolnoki Főiskola Térségfejlesztő és Innovációs Tudásközpontja, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakbizottsága közösen szervezi, rendezi meg.
A konferencia hivatalos nyelve magyar és angol.
A konferenciára a jelentkezési lapot legkésőbb 2015. május 4-ig kérjük visszaküldeni (letölthető: a http://titk.szolfportal.hu/kezdolap) a diakkonf2015@szolf.hu és/vagy szaboattila@szolf.hu e-mail címekre.
Az előadások egy oldalas összefoglalóit a rendezvény időpontjában kiadjuk, ezért az összefoglalókat - a honlapunkon is megtalálható formai követelményeknek megfelelően - kérjük 2015. május 4-ig megküldeni.
A konferencián elhangzó előadások anyagát a Szolnoki Főiskola kiadásában negyedévenként megjelenő tudományos folyóiratban az ECONOMICA-ban jelentetjük meg. Az előadás anyagokat a formai követelmények szerint elkészítve és figyelembe véve a szekcióvezető ajánlásait legkésőbb 2015. május 31-ig kérjük megküldeni egy szakmai lektori vélemény csatolásával.
A XXI. nemzetközi diákkonferencián való részvétel ingyenes. A résztvevőknek a konferencia időtartama alatt ellátást biztosítunk, illetve az előadást tartóknak (publikálóknak) az ECONOMICA egy-egy példányát megküldjük.
A konferencia helyszíne:
Szolnoki Főiskola
5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14.
Program, jelentkezés, formai követelmény:

Felhívás

Jelentkezési lap

Formai követelmény


< Vissza