TETUTI 2020

Utolsó módosítás dátuma : 2020. március 08.

Idén is megrendezte az Egyetem a TETUTI természettudományos vetélkedőt, amelynek biológiai feladatsorait Misik Tamás adjunktus dolgozta ki

Idén is megrendezte az Eszterházy Károly Egyetem a TETUTI természettudományos vetélkedőt, amelynek biológiai feladatsorait Misik Tamás adjunktus dolgozta ki. A földrajz, kémia, matematika, fizika, informatika feladatok mellett a versenyzőknek biológiai feladatsrokat kellett sikeresen megoldaniuk.

Idén a kiírásra 16 csapat jelentkezett az ország minden részéről. Az első, online fordulóra 8 csapat adott be megoldásokat. Az összpontszámok alapján az első 5 csapat 6-6 11 osztályos versenyzője kapott meghívást a február 29-én megrendezett döntőre. Két csapat Egerből, egy-egy pedig Budapestről, Debrecenből és Vácról érkezett.

 

A döntőt a C épületben, a Kiss Péter nagyelőadóban tartottuk meg. Biológiából egyrészt a növény- és állatvilág evolúcionális fejlődéstörténetéhez, a táplálkozási kapcsolatokhoz és kellő szintű fajismerethez, a globális környezeti problémákhoz kapcsolódó lexikális tudást is igénylő kérdéseket kellett a tanulóknak megválaszolni. A döntő másik részében pedig interaktív, könnyedebb feladatok következtek. Állati lábnyomokat sziluettekkel kellett párosítani; méret alapján sorba is rakták a lábnyomokat.

Végül lepréselt levelek alapján kellett hazánkban őshonos, vagy éppen betelepített fásszárú fajokat felismerniük a felkészült középiskolásoknak. Reméljük jövőre még nagyobb és szélesebb körű érdeklődés fogja fogadni a verseny kiírást! A kiélezett küzdelmet végül a Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium csapata nyerte. 

A verseny az EFOP-3.4.4-16-2017-00024 projektből valósul meg.

További információk és fotók az alábbi linken elérhetőek: 

https://www.uni-eszterhazy.hu/hu/ttk/ttk/ttk-hirei/c/a-neumann-nyerte-a-tetuti-t-8388

 

A hírt küldte és a fotókat készítette: Misik Tamás adjunktus


< Vissza