Földrajzos farsang

Utolsó módosítás dátuma : 2016. február 18.

A Földrajz szaknak, mint minden más szaknak is megvannak a saját hagyományai. Ezek közé tartozik, az idén 9. felvonását megélt Földrajzos Farsang is.

A szokásnak megfelelve, idén is ingyen bulizhatott, aki kreatív gondolkodását kihasználva még kreatívabb jelmezeket vett fel. A többi résztvevő pedig megjelenésükkel nem csak az éjszaka hangulatát, de az idén is esedékes földrajzos szakhetet támogatták. A rendezvény nem a tömeges látogatottságáról híres, inkább a családiasabb hangulatáról, ami bőven felülmúlja egy zsúfolt disco hangulatát.

Az este egyetlen fájó pontja, hogy sem az elsős, sem az osztatlanos hallgatók nem képviselték magukat nagy számban, ezért ez úton is szeretnénk megkérni a fent említetteket, hogy az ilyen esték értük, és nekik is szólnak. Azért mert valaki csak félig földrajzos, vagy még elsős nincs kizárva ebből a felettébb szórakoztató, és szórakozott társaságból. ( Csak súgom, hogy szinte az összes tanár hatalmas figura, akiket érdemes ismerni)

Megfelelő mennyiségű folyékony bátorság legyűrése után, rajtvonalhoz álltak a jelmezes fellépőink, akiket a megjelent mesterszakos diákok zsűriztek le, és a szervezésért felelős 2. évfolyamosok jutalmaztak. Az bohóctól egészen Léon, a profiig láthattunk a felhozatalból, és néhány jelmez az buli hangulatát is megadta megjelenésével, amit csak az elszórtan megjelenő szervezett, és nem szervezett karaoke csoportosulások zavartak meg. Egészen hajnali kettőig megállás nélkül pörgött az este.



Aki úgy érzi, hogy jól szórakozott, és még elhozna magával valaki mást is, vagy megismételné, az estét annak van egy jó hírem! A Szakhét alatt nem csak napközben fogják a földrajzosok teleszórni a napunkat érdekes programokkal, és előadásokkal, hanem minden egyes estére készülnek a szervezők, hogy hasonló jó hangulatban teljenek az esték úgy, mint ahogy a Farsangi mulatság is sikerült.

A jelmezverseny győztesei: Csingiling és Katicája

 

Szerző: Csala Ákos 2. éves Angol Földrajz tanár szakos hallgató
Fotó: Kovács Dóra 2. éves Földrajz Bsc szakos hallgató

 


< Vissza