Földrajzos szakhét

Utolsó módosítás dátuma : 2016. május 24.

Mostanra már hagyománynak tekinthető a Földrajzos Szakhét, amit a mostani alkalmat is beleértve, már kilencedik alkalommal élvezhetett a nagyérdemű.

Mostanra már hagyománynak tekinthető a Földrajzos Szakhét, amit a mostani alkalmat is beleértve, már kilencedik alkalommal élvezhet a nagyérdemű. Hatalmas logisztikai munka állt a három nap mögött, amit majdnem négy
hónappal a szakhét előtt kezdtek el a főszervezők, és egészen az utolsó napig pörögtek. Rengeteg munka volt, de értékes tapasztalatot szereztek állításuk szerint. Az első nap kinyitott a GeoBüfé, mely olcsó áraival rengeteg kollégistát csalogatott magához. Sütemények, üdítők, szendvicsek, pékáru, és kávé várta az érdeklődőket. Az egyre növekvő igényeket, egyre növekvő kínálattal sikerült megnyernünk. Ezen a ponton megemlíteném a büfé legkelendőbb termékét a Föcitálat (nekem a GeoGyros jobban tetszett); melyből az első csak kísérleti céllal készült, majd odáig jutott, hogy akár 40 perces sorban állás is volt egy-egy elkészült tálért. Az idei év elsőéveseinek ezúton is szeretném felhívni erre a figyelmét: A jóllakott kollégista a boldog kollégista! 

Mind a három nap színfoltjai az előadások voltak, melyet hagyományosan az iskolánk tanárai, valamint további vendégek tartottak az igen nagy, vagy éppen kis számban összegyűlt érdeklődőknek.

 

 

Az idei évben Gábris Gyula professzor úr is tiszteletét tette, valamint előadást is tartott, ezzel emelve a rendezvény fényét. Az első nap zárásaként, hétfőn a szakest keretein belül megtörtént az elsőévesek felavatása, valamint a végzős földrajzosok búcsúztatása is.

Az avatás hagyományos földrajzos szokásai mellett, az idei évben az elsősök egy csoportos táncot is előadtak a közönségnek. A programok után az este remekül folytatódott, az ott lévők kora hajnalig mulattak, sok ottmaradt tanár részvételével is! Mindenkinek jólesik néha kikapcsolódni, és kötetlenül beszélgetni.

 

A második nap is remek hangulatban telt el, a kicsit nehézkes kezdés után, amit a szakest okozott. Az esti programok azonban felpörgették az embereket, hiszen a GeoGyros (akkor is így fogom hívni) elfogyása után, már élvezhették is a vadgulyást, amit hihetetlen sebességgel elkapkodtak az érdeklődők. Ide most beszúrhatnám a kollégista-kaja idézetet megint, de nem teszem. Zárásként pedig két együttest is meghallgathatott az összegyűlt nagyérdemű, amiből ismét remek kis buli, és hangulat kerekedett. Ezúton köszönjük a Superego3-nak, és az AlterNaiv együttesnek a fellépésüket. 

 

A harmadik nap már teljes egészében a nagy sikernek örvendő Éjszakai kalandtúráról szólt. A büfé korai zárása után minden állomás a helyére került estére, és indulhatott is a banzáj. Szerencsére sérülés nem történt az idei terepen, és mindenki biztonságban leért. Rengeteg csapat jelentkezett, és majdnem mind teljesítette is a távot, a mardosó mínusz ellenére is.

Az első csapat hajnali egykor, míg az utolsó három előtt egy picivel ért célba. Minden befutónak gratulálunk, bár fáj, hogy a mi állomásunkat sokan kihagyták. Fiúk-lányok mi is fáztunk ám!

Zárásképp még egyszer megköszönném a szervezők munkáját, a színvonalas programokat, és a jó bulikat. Reméljük jövőre is hasonlóan jó programokat láthatunk az akkori második évfolyamtól!


Csala Ákos


< Vissza