Környezettudományi és Tájökológiai Tanszék

Utolsó módosítás dátuma : 2015. június 09.

A Tanszék története

A tanszék története az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, 1980-ban tett kezdeményezéséhez nyúlik vissza. Az ún. környezet- és természetvédelmi oktatóközpont hálózat kialakítását javasolták. E hálózat fő céljaként a környezeti nevelésben élenjáró szakemberek összefogását, szakmai továbbképzését és általuk a környezeti tudatformálás hatékonyságának növelését fogalmazták meg.
Az első felsőoktatásban működő oktatóközpont Egerben jött létre. Dr. Kárász Imre szervezte meg 1986 őszén, még az Egri Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékének oktatójaként. Az egri oktatóközpont azzal a fő céllal alakult meg, hogy szervezze és koordinálja a főiskolai hallgatók környezet- és természetvédelmi tevékenységét, elősegítse a leendő tanárok és a városi iskolák tanárainak környezeti képzését és továbbképzését. Néhány évvel később, 1991-ben az Egri Tanárképző és a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola kezdeményezte a környezeti szakos tanárszak alapítását és indítását. Az engedélyezés megtörtént, környezetvédelem szakos tanárok képzése kezdődött meg 1992-ben Egerben, Szegeden és Nyíregyházán. A tanárszak célja olyan tanárok képzése, akik képesek az óvodákban és a közoktatásban a sikeres környezeti nevelésre, a környezettudatos magatartás kialakításához szükséges ismeretek, attitűdök és szemlélet közvetítésére. E képzés megszervezésére, a szak indításával kapcsolatos feladatok elvégzésére megalakult Dr. Kárász Imre vezetésével a Környezetvédelmi Csoport 1992-ben. Ugyanebben az évben Környezettudományi Tanszékké alakult a Csoport. 2014-ben vette fel a Környezettudományi és Tájökológiai Tanszék nevet.

A környezetvédelem szakos képzés 19 hallgatóval indult az engedélyezés évében. A hallgatói és oktatói létszám növekedésével különböző pályázati keretekből évről évre fejlődött a tanszék infrastruktúrája. A tanszék széleskörű kapcsolatrendszert alakított ki a gyakorlati képzés színvonalas végzéséhez tudományos, kormányzati és társadalmi szervezettekkel. Együttműködés alakult ki többek között a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal, a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjával, a Magyar Természetjáró Szövetség megyei szervezetével, a Tűzliliom Egyesület Egri Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközponttal.

A tanszék napjainkig szervezi a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Versenyt. Hagyományos rendezvénye a Főiskolai Környezetvédelmi Napok és a Környezettani Tudományos Nap.

Az alakulástól napjainkig bővült, változott a tanszék képzési profilja. A kezdeti biológia-környezetvédelem szakpáros tanári képzés mellé 1999-ben a Természetismeret és környezetkultúra szakirányú továbbképzési szak alapítására került sor illetve az Ember és természet című két féléves (120 kredit) integrált kurzus képzési tervének kidolgozására, indítására.
A 2006-tól a tanszék feladata az un. Bologna-rendszerű felsőoktatási rendszerben a környzettan BSc szak koordinálása. E szak indításával megkezdődött a környezetvédelem tanár szak kivezetése, amely 2010-ben gyakorlatilag befejeződött. A környezettan szakképzésben gyakorlatilag az intézmény Természettudományi Főiskolai Karának minden intézete részt vesz (Matematikai és Informatikai Intézet, Biológiai és Földrajzi Intézet, Környezettani Intézet), sőt másik két kar (Gazdaság- és Társadalomtudományi Főiskolai Kar, Bölcsészettudományi Főiskolai Kar) is több tantárgy felelősét adja, így biztosíthatóak minden részterületen a magas kvalitású oktatók.

További információk:

A környezeti képzés első évtizede az egri főiskolán

A környezeti képzés második évtizede az egri főiskolán


< Vissza